Gondolatok, versek, idézetek blogja

Valójában ezt a blogot azért nyitom meg, hogy megosszam veletek az olyan verseket, idézeteket, amik nekem nagyon tetszenek.Jó olvasást kívánok nektek!



http://rss.nonchi.blogter.hu/

Rólam

Leginkább a múlt árnyékában élek. Bántottam már meg embereket, de mindig tudtam Bocsánatot kérni.Tudok örülni mások boldogságának, szívesen meghallgatok bárkit, és segítek ha tudok. Tudnék még mit írni, de maradjunk inkább ennyiben. Ja és ami a szívemen az a számon.

Archívum

Blogroll

  • Nincsenek kedvenc blogok

Kedvenc szerzők

  • Nincsenek kedvenc szerzők

Blogom címkéi

  • Nincsenek blogcímkék

Bárcsak tudhatnád

Bárcsak tudhatnád, hogy milyen érzés...
Bárcsak tudhatnád, hogy milyen érzés hajnali 3-kor benntragadt
gyerekeket keresni egy égő házban, miközben lángok cikáznak a fejed
felett és égetik a tenyeredet és a térdeidet, miközben mászol a
rogyadozó padlón, és alattad ég a konyha.

Bárcsak átéreznéd annak a feleségnek a fájdalmát, akinek a 40 éves
férjének hajnal egykor próbálom megkeresni a pulzusát, de nincs neki.
Elkezdem az újraélesztést azért, remélvén, hogy sikerül visszahozni,
miközben már legbelül tudom hogy túl késő. De mégis szeretném, hogy a
felesége azt látná, hogy mindent megtettem azért, hogy megmentsem az
életét.

Bárcsak ismernéd az égő szigetelés jellegzetes szagát, és a füsttől
keserű nyál ízét a szádban, a kifordult csizmádban érződő átható
forróságot, a lángok ropogását, és azt a hátborzongató érzést, mikor
semmit nem látsz a sűrű füstben. Érzéseket, amelyeket én már rég
ismerek.

Bárcsak olvashatnál a gondolataimban, mikor hallom a riasztást és
átfutnak az agyamon a kérdések: vaklárma vagy igazi tűz? Vannak-e bent
áldozatok? Milyen az épület szerkezete? Milyen veszélyek várnak rám?

Bárcsak érezhetnéd azt a szorongást amelyet érzek a fecskendőben
ülve, társaimmal összepréselődve, miközben a gépkocsivezető lába
keményen nyomja a gázpedált, miközben újra és újra nyomom a légkürtöt
mikor nem adják meg az elsőbbséget a kereszteződésekben. Mégis, mikor
szükséged van ránk és megérkezünk, az első reakciód az lesz:
-Azt hittem, már sosem érkeztek meg!


Bárcsak ismerhetnéd a gondolataimat amelyek átfutnak az agyamon, miközben egy tinilányt mentek ki egy autoroncsból:

-Mi lenne, ha ez az én lányom, testvérem, barátnőm vagy családtagom
volna? És hogyan reagálnak majd a szülei arra, mikor egy rendőr ott áll
az ajtóban a sapkájával a kezében?


Bárcsak tudnád milyen érzés a hátsó ajtón beosonni otthon, és úgy
üdvözölni a szüleidet és a családodat, hogy nem mered elmondani, hogy
majdnem soha többé nem érkeztél haza.

Bárcsak érezhetnéd milyen amikor az emberek szavakkal, vagy akár
fizikailag is neked esnek, vagy leszólják amit csinálok, vagy amikor
kijelentik: - Ez velem soha nem fog megtörténni!

Bárcsak átérezhetnéd a fizikális és mentális nyomást, a
félbeszakított vagy elmaradt étkezéseket, az ébren töltött órákat, és
az elmulasztott társadalmi eseményeket, plusz még azt a rengeteg
tragédiát amelyet látok nap mint nap.

Bárcsak tudnád micsoda érzés megmenteni valaki életét, vagy megóvni
a tulajdonát, vagy ott lenni mikor szükség van rád és rendet teremteni
a káoszban.

Bárcsak tudnád, milyen érzés átkarolni egy kisfiút aki azt kérdi:

-Anya jól van? - miközben nem tudsz anélkül a szemébe nézni, hogy
magad is ne sírnál és közben nem tudod mit is mondhatnál. Vagy
visszatartani valakit, aki végignézi ahogy a barátját próbálják
kimenteni a roncsból és újraéleszteni, majd a mentő elszáguld vele.

Egy érzés, amelyet én már régóta ismerek.


Hacsak nem éltél te is ebben, akkor nem értheted meg soha teljesen
azt, hogy ki vagyok, kik vagyunk, és hogy mit jelent számunkra a
munkánk!


Bárcsak érthetnéd!!!

-

frenszinhysteria

frenszinhysteria
2011-12-11 18:11:33

igen, és ezt 2 fél tudja igazán: maga a tűzoltó és a feleségük ill. barátnőjük. mert ezt ők tudják, de azt is tudni kell, hogy nekünk sem arany az életünk. otthon kell várnunk, hogy hazajöjjön, hogy felhívjon, hogy visszahívjon. alvás? nem mindig lehetséges. meghallani a szirénákat? - az az első, hogy tudjam, tűzoltók-e, és ha igen, akkor gyomorgörcs... hallani, hogy -áh semmiség csak remesett ez az, csak felületi égés....- és mind ezt bírd ki anélkül, hogy ne akard lebeszélni azon nyomban az állásáról, mert tudod jól, hogy nagyon szereti, és úgy sem hagyja ott... Megkérheted, hogy ne mondja el mi történt, de mikor haza megy látod rajta, hogy volt valami, te megkérded, és onnan tudod, hogy baj volt, mikor csak annyit mond, hogy - nem mondom, mert megint sírni fogsz.
Nos, bárcsak tudhatnád, hogy ez milyen érzés.... az, mikor rémeket álmodsz, hogy kórházban van, mert nem ért ki időben, az mikor csak egy hülye filmet nézel, de meghal egy tűzoltó és a feleségnek átadják a sisakot, s minderre csak rátesznek egy lapáttal a hülyéskedésükkel, hogy - nyugi majd te is megkapod-
Igen, ők hősök, de a mi hőseink csak akkor igazán, mikor épségben hazaérnek és megölelheted őket!

  • Értékelés:
Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá ehhez a bloghoz. Belépnél? | Regisztrálnál?

Blogter

21Szavazz
Szavazz és a bejegyzés címlapra kerülhet